Korál - Demó - Vikidál Gyulával (1978) - Retro - Zeneszoba - Sámsoniak
Főoldal » Hirdetőtábla » Retro

Korál - Demó - Vikidál Gyulával (1978)
2016-01-11, 3:54 PM
1978 elején Vikidál a lemez reményében kilépett a P. Mobilból (nem először és nem is utoljára), és elkezdett próbálni a lemezgyárnak jobban fekvő felállású Korállal. Fel is vettek egy demóanyagot, de egyetlen koncertet sem tudtak adni, mert Schuster visszacsábította a Mobilba még másfél évre Gyulát. Namost hogy ez a "visszacsábítás" mennyire ment fenyegetéssel, az ma már városi legenda, mindenestre Vikidál "Gerincoszlop" Gyula még másfél évig maradt a Mobilban.



A demó anyaga számösszetételében nagyon kezdetleges, túlnyomórészt a még a Tauruszban megírt dalok alkotják. Új az Őszinte dal és a Válaszra várva. A Kiűzetés már megvolt '73-ban is. Ebből a példából is látható, hogy a nagy '78-as hardrock boom nem is volt olyan előzmény nélküli, tulajdonképpen egy 5-6 évvel ezelőtti, hatásában erőtlenebb hullám viharszerű újraéledése volt. Ugyanezt a Taurusz örökséget vitte tovább a Pirmais is, és maga Radics is ennek alapján került egy rövid időre megint az érdeklődés homlokterébe ebben az időszakban. A Korál jó érzékkel ráfeküdt erre a korhelyzetre. Sokkal keményebb ez a 78-80-as korszak, mint ami őszinte lett volna Balázs Fecótól. Előtte Koncz Zsuzsa kísérőzenekara voltak, utána meg Homok a szélben és a többi érzelgősebb hangvételű örökzöld slágerterv.

Őszinte dal
Kiűzetés a Paradicsomból
Válaszra várva

A kőfalak leomlanak
Anyám, vígasztalj engem
Szólíts meg vándor

Sajnos nagyon gyenge a minőség!

Méret:17.7MB (36Kbps) | MP3 | Műsoridő:00:59:20 Min

Csak felhasználó férhet hozzá
Hozzáadta:: vago | | Címkék (kulcsszavak): vikidal, Koral
Megtekintések száma: 190 |   Letöltések: 0
Összes hozzászólás: 0
avatar